I. TF félév
2011. szeptember 5. nagy küzdelmek árán sikerült beiratkoznom, így ettől a naptól fogva végre én is belekóstolhattam az egyetemi életbe. Egy kisebb bepillantással szeretnék szolgálni a TF falai mögé, amolyan általam megélt virtuális nyílt nappal. Hátha ezzel is sikerül egy kicsit segíteni a tovább tanulás előtt állóknak a választásban, valamint képet alkotni a "hogy is van ez?"-ről. Legfőbb indítékom az, hogy a mai napon hivatalosan lezárult a félév az egyetemen.
Először is, már régen elhatároztam magam, hogy az edzői pályán akarok valamit kezdeni magammal, ha itthon maradok Magyarországon. Innen indul talán az egész, hogy a TF-en kötöttem ki. Így adott hogy a testnevelő-edzői szakra jelentkeztem, másról nem is tudok írni. Leginkább a rekisekkel érintkeztem, de van még humánkinezológia és sportszervező képzés is, de ezek a szakok valahogy elkerültek engem.
5 csoportra vagyunk osztva, ezek szeparáltak: 3 fiú, 2 lány csoport van. Egyrészt a sok gyakorlati óra, és a különböző mozgás formák miatt érthető is ez. (nem biztos hogy a lányok annyira örülnének a hetek során, hogy ha minden nap a feneküket bámulnák a srácok... Így is van a látvánnyal bőven dolgunk, annyira nem kell aggódni! ;) ) Különben se baj, hogy nem tartanak velünk lányok egész nap, így beleférnek a "mocskos", férfias, talán a női elmének nem mindig elfogadható poénok, beszólások, cukkolások. Na persze ezt nem kell félre érteni! Több, mint nagyszerű a hangulat a csoportunkban!! Apropó: 25-en vagyunk, a legkülönfélébb sportágakat képviseljük, vannak kosarasok, focisták, kézisek, de akad birkózó, jégkorongozó, atléta is. Legkellemesebb csalódásomra, igen összetartó kis csapat vagyunk, ahol tudtuk ott segítettük egymást, és az iskolán kívül is számos programra került sor (pl. a közös jégkorcsolyázást említem, amiből végül pálya hiány miatt csak egy "beülünk valahova" lett.)
Adott egy kreatív, jó hangulatú, összetartó társaság, és vannak a "vaskalapos", "keményszívű", "kegyetlen" tanárok. (na persze annyira nem kell megijedni, de hát diák vagyok én is no! -bár remélem egyszer leszek a másik oldalon is!)
18 tantárgyunk volt a félévben. IGEN 18. Emellett még olyan kötelességek, mint "rekreációs"-, és "túra" táborok, és sport szakmai gyakorlat. Összesen úgy 34 kreditet lehetett szerezni, bár én csak 30-at vettem fel. Szépen sorjában, amolyan össze vissza sorrendben menve a következők:
Kezdjük a sort az ANATÓMIÁVAL. Úgy is mindenki ettől retteg a legjobban, illetve hőköl hátra, mikor kiejtjük a nevét! :D
Igazság szerint, van benne valami valóság alap. Bár tanulható tantárgy, mondhatni csak hátsó fertály kell hozzá, és kitartás. Na meg olyan szó összekötések a latin szavakhoz, amiről könnyen beugrik az adott latin szó. Pl: processus corocoideus (hollócsör nyúlvány) Ezt onnan jegyeztem meg hogy: Mit csinál a holló?! Károg. Hogy: KOOOR-KOOOR. De van, aki az a bizonyos hipermarketről jegyezte meg. (nem! Nem a madaras tescoról!)
Tehát úgy 600 ismeretlen latin szót vágtunk be röpke 8-10 hét alatt. Nagyszerű volt! Néha már ránéztem valakire szabályosan a csontvázát láttam, vagy az ízületeit, esetleg az izmait. ÉLVE FELBONCOLTAM -a képzeletemmel. Néha már féltem magamtól, de a legrosszabb az volt mikor nem beszélhettem e nagyszerű tudásomról kb. senkinek, mert kapásból le lettem állítva hogy: "Jól van, ügyes vagy, de engem hagyjál békén!" Mint a vizsgaidőszakban kiderült hátrányomra vált, mert nem is tudtam magam leellenőriztetni, így mind a 3 alkalomra szükségem volt, hogy sikeresen hozzam ezt a TT-at. Végül is a ZH-kat simán hoztam (4-es, 2-es), aztán a két botlás után már az utolsó vizsgán igazoltam magamat és 4-es lett, és tessék itt volt, aki meghallgatott!! Minden jó, ha a vége jó, mondani szokás. Én személy szerint megbarátkoztam ezzel az ANATÓMIÁVAL és érdekel is, így sokat segített a tanulásában. A szerzett tudással nincsen baj, csak azzal, hogy mire jó ez a rengeteg latin szó?! :D
Hetente 2 órában tanultuk mindezt. Egyszer keddenként az "aulában". Dr. Pavlik tanár úr fenomenális előadásával. Valamint szerda ebédidő előtt, Dr. Faludi tanárnő anyai gond viselése mellett, gyakorlati óra keretei között.
Következő tantárgy, ami említést érdemel az a BIOLÓGIA ALAPJAI. Igazából semmi extra, kéthetente beültünk az "aulába" (na jó, tehát a TF-en az AULA, az nagy előadó!) és valami iszonyat űberdurva, talán a hang sebességet is meghaladó tempóban lezavarta Dr. Szőts tanár úr az előadást, és kérem szépen mindenki mehetett amerre látott. (Kérdés van?! Jó akkor óra után az irodámban tegye fel!) Mindezt egy finom anatómia előadás után, néha már szabályosan fájt a fejem, a notebook-om billentyűi meg masszőrért könyörögtek. Itt a követelmény egyszerűen annyi volt, hogy adott határidőre ki kellett dolgozni tízen akárhány tételt, és be kellett adni. (naná hogy kézzel írottan 2-3 oldal terjedelemben!) Valamint a vizsgaidőszakban volt (jó esetben) egy ZH és túl is vagy. Na ja! Nekem -bevallom nem szégyen- kettes lett, de ennyire még talán nem örültem az anat 4-esnek sem! :D Folyt. köv. a biokémiával...
Volt vagy 5 gyakorlati óránk, ahol a lehető legszigorúbban vésték a katalógusba a hiányzókat, vagy épp a felmentetteket, későket. Nem egyszer rezget a léc GIMNASZTIKÁBÓL. Mindenkinél változó, de 3 hiányzás után általában elköszönnek, és lehet próbálkozni egy év múlva. Talán a legjobban utált TT volt ez. Aki ért egy kicsit a gimnasztikához az tudja miről szól, de röviden: pálcika emberek, ütemek, számok, szorzók a papíron. A gyakorlatban, pedig: hajlítások, hajolások, nyújtások, ugrások, ereszkedések, pörgések-forgások. Tehát nem tetszett/tetszik! Még van 2 félév ebből. Ideje megszeretni. A követelmény is szinte irreális: először is, van 2 gyakorlat lánc, (92 ütemű szabad-, és botgyakorlat), minimum 3.5 ABZUG, és időre 5 m kötélmászás. Mindez a szorgalmi időszak alatt 2x, + ráadásnak egy ZH és 3 házi feladat, amiből a 3. 50 darab gyakorlat lánc megtervezéséről szól, különböző kikötésekkel! Ami összesen 12 jegy, és egyik sem lehet egyes, különben... Ezekből adódik egy átlag, így kaptam a számomra elfogadhatónak mondható közepes osztályzatot. Az előadónk Csirkés Zsolt tanársegéd úr. Ő néha egy kicsit tüskés, de ha hozzászokik az ember, ki tudja küszöbölni ezeket a nézeteltéréseket.
Gyakorlati órák közé tartozott a testnevelési játékok alapjai óránk, valamint a labdajátékok alapjai. Előbbit csak lazán fogócska órának neveztük el. Itt a követelmény az órán való részvétel, valamint egy elméleti ZH volt. Elég sok játékot tanultunk, talán még olyanokkal is találkoztam, amikkel egyébként soha az életben. Szép hogy mennyi mindennel le lehet kötni a diákokat, és a leginkább az, hogy a legegyszerűbb fogócskát is olyan lelkesedéssel játszottuk huszonévesen, mint ha 6 éves kisiskolások lettünk volna. A ZH-n meg csak egy kis kreativitás kellet, szerencsére annak se vagyok híján, így négyes lett a vége. Sajnos ez a tantárgy bezzeg csak féléves, így nem lesz több mókázás.
A labdajátékok, meg szerencsére pénteken egyedül árválkodott a nap közepén, így volt, hogy a társaság nagyrészt "frissen és üdén" állt a vonal mögé. Szedte is az áldozatait bőven. Legnagyobb arányban a "D" teremben következtek be a sérülések. De azokért a jó focikért, meg kézi csatákért megérte bejárni -na meg az aláírás feltétele volt a részvétel!
Itt a követelmény: foci-kosár szlalom, kézilabda: 20 lőtt passz, röplabda 25 kosárérintés +2 alkar volt. Aki ismer, és tudja hogy milyen a labda érzékem az tudja hogy hatalmas örömömre szolgált egyáltalán az hogy sikerült teljesíteni a tantárgyat, hát még az hogy mindezt KÖZEPESRE! :D
Szerencsére 7 hetes kínzás volt csak az aerobik és RG alapjai! Igen tudom... Képzeljen el a tisztelt olvasó, 25 daliás férfiút, ahogy éppen bűvöli a hullahopp karikát, és a gumilabdát a teste szinte minden lényegesebb pontján! (rossz az aki rosszra gondol) Na hát a nem éppen férfias, de kizárólag női sportágat is sikerült túlélnünk, de meg is szenvedtünk vele. Egyedüli pozitívumként, az óra elején tartott nyújtó gyakorlatokat tudom megemlíteni! Az legalább jól esett, a fáradt izomzatnak. Elkönyvelték szerencsére itt is a közepest, így ez is megvan!
A következő érdekes, tantárgy a kondicionális képességfejlesztés alapjai. Mivel kondicionális képességek az állóképesség, gyorsaság, erő, ezért ez a TT a félév folyamán 3 szakaszra volt bontva: fejlesztettünk állóképességet, gyorsaságot, és erőt is. Leginkább mi voltunk a "kísérleti bárányok". A követelmény 2000 m futás, 20 m sprint, fekvenyomás-, szakítás-, súllyal való guggolás helyes technikával végrehajtva. Valamint a szokásos ZH, amiben minden finomság benne volt.
"Meglepő "jegy született: 3-as! Azt hiszem nem is kell magyarázni, bár a respect akkor jött mikor ÚSZÓ létemre 5-ösre hoztam a 2000 m-t. Ez még év elején volt, és ahogy észrevettem a tanáraink szerettek egy kicsit "betartani", megmutatni ki is a főnök, hogy érezzük ez már tényleg EGYETEM, és mi is a különbség a gimnáziummal szemben. Én meg ottmaradtam -pedig nem is most végeztem- még a gimiben a tanítóbácsinál, és remélve egy kis könnyítésben, "lányoskodtam" egy sort. Ez természetesen nem tetszett Dr. Gyimes tanár úrnak, amit meg is értek. Na de amikor hoztam magam 2000 m-en! (egy úszónak legyen már állóképessége, még ha futás is az) Akkor azért rákérdezett a sport múltam/jelenem mivoltára, és elismerte (kevesen teszik!) az úszásban való teljesítményemet!
A "beülök az iskola padba" tantárgyak közé tartozott: a filozófia, sport történelem, művelődés történet, jog alapjai óra, balesetmegelőzés, Európai Unió alapismeretei, polgárvédelem, közgazdasági alapismeretek, informatika. Csupa-csupa "töltelék" tantárgy, de ezektől a töltelékektől éreztem igazán, hogy egyetemista vagyok, és nem egy egyoldalú, büdös, szőrös, zsémbes testnevelő tanárt akarnak belőlem faragni (egyébként itt kitérnék arra, hogy nem is értem miért ez a kép alakul ki a tesitanárokról...) Sajnos egyedül a félévben, a filozófián fenn akadtam. Valahogy egyedül ezzel a tantárggyal nem sikerült azonosulni, és a többi tantárggyal ellentétben itt véresen komolyan is vették a ZH-t. Ismételhetek, de a három év alatt ígérem pótlom a lemaradást! A többi tantárgy nem olyan ijesztő, mint aminek elsőre látszik. Kis kreativitással simán hozható! Csak nem kell megijedni.
Kimaradhatatlan a sorból a testnevelés és sportelmélet alapjai óránk! Mi röviden csak: "Hajrá magyarok!'' órának neveztük el. Dr. Makszin tanár úr tartotta a szemináriumainkat. Kicsit úgy éreztük, kapjuk a hungarista adagokat, persze a szó legegészségesebb értelmében! (semmi félreértésnek nem kell esnie) Bár itt igen érdekes gondolatok fogalmazódtak meg, és lényegében a pedagógia előkészítésének tűnik ez a tantárgy. Sokat beszélgettünk a gyerekek viselkedéséről, az edzések vezényléséről, a testnevelés órák jelentőségéről. Itt megajánlott jegyet kaptunk, ami megint csak közepes lett.
Hát így a kulisszák mögött, ilyen szép napokat éltünk át a TF-en. Az ebédszüneteket legtöbben valamelyik gyakorlati órára való gyakorlással töltöttük. (pl. abzug, kötélmászás) Bár számomra a foci szlalom volt a legemlékezetesebb: Ez már pót bemutatás volt, itt a vizsgaidőszak derekán. Becsületesen gyakoroltam is rá, na-ná hogy szerettem volna hogy meglegyen. Feladat: 10 mp alatt, 10 m-en 5 bólyát kell megkerülni oda-vissza. (tehát összesen 20 m). Odaálltam a vonalhoz, és próbáltam megmagyarázni a dolgot, hogy: "Tanár nő, úgy tessék indítani azt az órát, hogy úszó vagyok!" Na hát a fejet szerintem nem kell leírni ami a reakció volt: "jól van csináld már..." választ kaptam. Én meg megcsináltam! Saját magam és mindenki meglepődésére hármas szint időre, és egyetlen egy hiba nélkül! Megérte gyakorolni! Ahogy a kötélmászást is, sajnos szeptemberi műtétem miatt, mondani se kell, hogy nem volt csúcsformában, ülésből 5 m-magasra függeszkedve 7.7 alatt, FEL?! Áhhh... Elsőre 14 mp volt, de felmentem, másodjára már 9. Gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás! Minden van a kezeden csak már bőr nem. Jön az utóvizsga. Elsőre 8.4, szerencsére kapok még egy lehetőséget, pár perccel később 7.6! MEGVAAN! :D -bár szerintem bemérte, de azért nagy a boldogság! :D :D
Voltak nehéz percek, van hogy a hátam közepére nem kívánom az egészet, volt hogy hajnalig túlóráztam, és pár óra alvásból mentem edzésre. Időnként a szobám is "elburjánzott" és enni se nagyon ettem, mert nem sok időm jutott másra a tanulás mellett. A legrosszabb az volt amikor már hetek teltek el mindössze 2-3 edzéssel... De mindent egybe véve jó ide járni, szeretem is csinálni, a csoporttársak segítőkészek, összetartóak! Már csak miattuk megérte ez a félév; amikor ide kerültem Kecskemétre, akkor lepődtem meg ennyire azon, hogy milyen összetartás tud kialakulni a sportolók között! És tessék, nem hiába!!
Szerencsére nem is kell szégyellnem a félévi átlagomat sem. (erős 3-as) Akinek nem tetszik csinálja utánam! Meglátjuk, hogy megy neki! Bizonyára vannak nehezebb egyetemek, de én nem akarok jogász lenni, vagy közgazdász. Biztosan sokan irigykednek, és lenéznek minket TF-esket, mert ilyen jókat írok, és még életünk is akad az egyetem mellett. -ha csak azt veszem: bár nem elégséges mennyiségben de még edzésekre is tudok járni. Ahogy elnézem a jogi egyetemeken szenvedő bajtársainkat nem biztos, hogy ennyi időm jutna ott az élsportra. De mielőtt elítélnének minket: ott vannak az olyan tantárgyak mint az anatómia vagy a biokémia. "Persze, nem orvosi szinten", meg "az orvosin komolyabbak ezek". "Mi csak butított verziót kapunk". Na akkor gyere le a terembe és csináld meg a gyakorlati részét is! ;) Mindjárt más ugye!?
A gimiben azt vettem észre, hogy amikor az ottaniakkal beszélgetek, vagy beülünk egy kávézóba a volt osztálytársakkal, gimis barátokkal, akkor mindig mosolygok, nevetünk jól érezzük magunkat! Most ugyan ezt érzem a TF-en is, és nagyon örülök, hogy sikerült ide kerülnöm, igyekszem ezt meg is becsülni! Örülök neki, hogy sikerült bekerülnöm ide, és köszönöm azoknak akik szeptemberben tartották bennem a tűzet, hogy érdemes küzdenem érte!
Stílusosan megérkezett a diákigazolvány is, épp amikor sikerült elvégezni az első félévet a Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Karán azaz a TF-en!


















